{ dokumentumok }

Nyitóoldal

kapcsolat

Dános Éva 1919. június 4-én született Budapesten magyar zsidó családban. 1943-ban doktorált közgazdaságtanból, majd tanítani kezdett a Notre Dame de Sion nővérek iskolájában. 

Amikor 1944 tavaszán a nácik megszállták Magyarországot, belépett a Katalin ál-hadiüzembe, amelyben a hadsereg számára ingeket és nadrágokat varrtak. A budai régi iskolában berendezkedett üzemben több mint száz zsidó nő és gyermek lakott. Az irányítás Mallász Gitta feladata volt, míg barátnői, Dallos Hanna és Strausz Lili segítették őt az üzem működtetésében. Dános Éva nagyon ügyes volt, ezért hamar szakértője lett a varrógépelésnek. Szoros barátságot kötött két fiatal nővel, Péter Ágnessel és Rusznyák Erzsébettel. Hanna, Lili és Gitta mindhármukat rövidesen maguk közé fogadta, így részt vehettek „az angyal válaszol” utolsó beszélgetéseinek némelyikén (a tanúk).

Dános Éva (1946) (A Langley-Dános család engedélyével)

 
1944. december 1-jén a nyilasok (a hírhedt magyar nácik) rajtaütöttek a hadiüzemen. Évát, Hannát és Lilit deportálták. Ez volt a Budapestről deportált zsidók utolsó szállítmánya.

A Ravensbrückben töltött több hét után a három barátnőt másokkal együtt egy Burgau-ban lévő üzembe (Dachau melléktábora Bayernben) szállították, hogy ott dolgozzanak.

Ezzel 1945. február 17-én kezdetét vette egy tizenhat napos utazás rettenetes körülmények között. A magatehetetlen Hanna, majd Lili Éva szeme láttára haltak meg. A táborok kálváriája ezzel nem ért véget.   Évának az életben maradásért kellett küzdenie, előbb Burgauban, majd Dachauban, mígnem 1945. április 29-én az amerikaiak felszabadították a tábort. Egy amerikai felügyelet alatt működő katonai kórházban ápolták, ahol egy bencés szerzetes azt tanácsolta neki, hogy rémálmaitól való szabadulása érdekében írja le, amit ő és társai átéltek. Így születtet meg a Mozgó Börtön c. magyar nyelvű kézirat.

Később, amikor Dános Éva Franciaországban élt, francia nyelven Prison roulante címmel publikálta visszaemlékezéseit a Pontissalien c. hetilapban (Haut Doubs) folytatásokban, 1948. május 15-től augusztus 14-ig.

1949-ben Ausztráliában telepedett le, ahol új életet kezdett. A könyvtártudományok doktoraként létrehozott egy levelező kölcsönkönyvtárat a gyermekkort érintő kérdésekkel kapcsolatban. Férjhez ment, felvette az Eva Langley nevet, és nyugodt, békés életet élt gyermekei, majd unokái körében. Menye kitartó kérésének engedve, lefordította angol nyelvre visszaemlékezéseit, amelyet 2000-ben a Daimon Verlag Prison on wheels címen adott ki. 2001. április 19-én bekövetkezett halála előtt még megélhette azt az örömöt, hogy írása Zug ins Verderben címen németül is megjelent. 2012-ben Albin Michel kiadta a visszaemlékezéseket francia fordításban Le dernier convoi címen. A könyv utóiratában az angol változat kiadójának Robert Hinshaw-nak (Daimon Verlag) az elemzése olvasható.

Dános Éva (1998)                 (Fotó: R. Hinshaw)

Az üzenetek, amelyeket Dános Éva kapott

Dános Éva, aki 1944 októberében és novemberében több beszélgetésen részt vett a „Katalinban” (A tanúk), kezdetben bizalmatlan volt. Katolikus hitben nevelkedett, csak édesapja volt zsidó származású. Kicsit zavarba ejtette ez a „felfoghatatlan csodákkal teli világ”, ezért kétségeivel egy fiatal jezsuita szerzeteshez fordult, aki azt válaszolta neki, hogy a katolikus egyház nem tagadja az angyalok létezését, bár óvatosságra intette. Egy alkalommal Éva ezt mondta Hannának: „Ha ez egy olyan kritikusi szellemmel megáldott emberrel történt volna meg, amilyen én vagyok, akkor talán elhinném, hogy lehetséges ilyen üzeneteket kapni.” Nem sokkal később, 1944. október 16-án, amikor egy kis nyugalomra vágyva a kápolnában időzött, szavakat kapott. Úgy érezte, hogy sürgősen papírra kell vetni őket.

Letartóztatása előtti napig, 1944. december 1-ig huszonnégy üzenetet kapott, amelyekből néhány részletet publikált. Később, amikor visszatért Budapestre, még kapott néhányat (1945 szeptemberétől 1946 februárjáig). De Ravensbrückben sem ő, sem Hanna nem kapott üzenetet. „Nem volt megfelelő a hely. Nap mint nap a legembertelenebb körülmények között küzdöttünk az életben maradásért, és ez felemésztette minden erőnket.” (Mozgó börtön)

A pszichológus Török Mária, a pesti gettó ritka túlélőinek egyike (1998-ban halt meg), az akkori magyar zsidó közösségben szintén hasonló jelenségekről számolt be. Megerősítette a tényt Péter Ágnes is, aki jelen volt a 85. beszélgetésen a Katalinban, majd a háború után, 1945-46-ban a Frankovszky Adrienn (Adri) és Rusznyák Erzsébet (Ruszi) számára adott üzenetek fogadásakor, Mallász Gitta műtermében.

Ezeknek az üzeneteknek az eredetéről Dános Éva a következőket mondta Robert Hinshaw-nak: „Ez volt az egyik legjelentősebb szellemi élményem. Egyszerre volt aggasztó és felemelő, hogy ilyen költői szavak adattak nekem. Egészen kicsinek éreztem magamat. Biztos vagyok benne, hogy nem tőlem eredtek. Inspiráció volt. Először fordult elő velem, hogy hátat fordítottam a logikának, és átadtam magamat az intuíciónak.” Robert Hinshaw erről így írt: „Nem tudta ugyan megmondani, honnan eredtek ezek a szavak, de azt tudta, mekkora segítséget és támaszt jelentettek neki. Nem tagadta, hogy ez esetleg az angyalok műve, de szívesebben magyarázta úgy, hogy olyan inspiráció volt, amelyet a vészterhes időkben a végletes kétségbeesés szült.”
„Ez kivételes pillanat volt. Létünknek semmi köze nem volt a normális élethez. Mindentől meg voltunk fosztva. Nem tudtuk, hogy egyik óráról a másikra mi fog velünk történni. Semmi nem garantálta a biztonságunkat. Úgy gondolom, hogy a veszély – a bizonytalansággal társuló, szinte tapintható veszély - a végsőkig kifinomította fogékonyságunkat, és amit akkor érzékeltünk, bizonyára nem tudtuk volna érzékelni normális időszakban.”

Források

• Prison on wheels (Mozgó börtön), Eva Langley-Dános, Daimon Verlag, Einsiedeln, 2001.
• Le Dernier convoi, Eva Langley-Dános, Albin Michel, Paris, 2012.

Dános Éva, férje és gyermekei (1985/09/06)