az angyal válaszol - Dokumentumok

Gitta egy rövid sport-karrier után (többszörös úszóbajnok volt), visszatért a grafikusi tevékenységhez, és 1934 körül csatlakozott Hanna és József műhelyéhez. Mivel a 30-as évek elején Magyarországon felerősödött az antiszemitizmus, Gitta vette kezébe az irányítást és működtette a vállalkozást.

A tanítások

Hanna volt a műhely éltető szelleme. Gitta szerint „különleges képessége volt a koncentrálásra. Azonnal átlátott egy-egy összetettebb feladatot, a tervezéstől a kivitelezésig. ” Ugyanakkor az egészen egyszerű munkákat is szívesen vállalta. Tanítványa, Székely Vera szerint „a művészi kifejezésmódot úgy tekintette, ami még egy egyszerű kis reklámgrafika esetében is visszatükrözi alkotójának bensőjét.”. Tanítványai valójában inkább mesterüknek (4), mintsem tanáruknak tekintették, mivel Hanna számára elsődleges volt a spiritualitás. A Tao Te King, az Upanisad, a Bhagavad-Gita és Eckhart mester írásai mindennapos olvasmányai voltak, s ezeket gyakran kölcsön adta olvasásra tanítványainak, hogy azután megoszthassák egymással gondolataikat. Székely Vera szerint ezt a nagyfokú intenzitást csak néhányan tudták elviselni, a többiek otthagyták Hanna tanfolyamait. Ám Hanna vidám is tudott lenni. Szeretett bolondozni és másokat utánozni. Egy alkalommal sok bő szoknyát vett magára, és eljátszotta az ártatlan parasztlányt, aki a budapesti irodalmi kávéházakba kíséri „nagyságos asszonyát” (Gittát), s ott csípős megjegyzésekkel figurázza ki a jelenlévőket.

Az inspiráció

Hanna kifinomultsága és rendkívüli fogékonysága 1943. június 25-én délután három órakor egészen szokatlan módon nyilvánult meg. Nem messze Budapesttől, Budaligeten történt, egy kis falusi házban, ahová Hanna, József és Gitta kiköltözött a főváros nyugtalanító légköre elől. Strausz Lili, aki mozgásterápiával gyógyított, és Gittát még aktív sportoló korában ismerte meg, hétvégenként csatlakozott hozzájuk. A fiatalok ilyenkor belső kényszertől indíttatva szenvedélyes beszélgetésekbe merültek, hogy választ kapjanak kérdéseire a körülöttük lévő, brutalitással teli világban. Gondolataikat papírra vetették, majd megbeszélték. Az említett délutánon Gitta felolvasta közhelyesen fogalmazott gondolatait valami lényegtelen személyes problémájáról, amikor Hannának nyitott szemmel a következő látomása volt: egy erő kiragadta barátja kezéből a papírlapot, összetépte, s helytelenítése jeléül Gitta felé dobta. Egyidejűleg megszólalt: „Vigyázz, többé nem én beszélek”.

Az angyallal való találkozások az üzemvezető barakkjában zajlottak, amit senki sem mert megközelíteni. Egy-egy ilyen találkozás után Hanna és Lili sugárzott a tanítások intenzitásától. Hanna őrködött a rend felett, Lili pedig elsősorban a fiatalokkal foglalkozott, akiket lazító tornára tanított. Péter Ágnes (Ági), aki szintén a varrodában dolgozott, a következőképpen emlékezett vissza: „a Katalinban fantasztikus volt a légkör. Rendkívül felszabadultnak éreztük magunkat. Nem volt semmink – a szó szoros értelmében: semmink –, de ez nem számított.” A Hannával, Lilivel és Gittával az üzemben eltöltött idő volt életének legboldogabb periódusa. 1944 végén azonban felerősödött a náci fenyegetés. Október 15-én Horthyt lemondásra késztették. Ekkor vette kezdetét a nyilas korszak: a magyar nácik rémületben tartották egész Budapestet. Az Katalin „üzemet” is egészen közelről figyelték. A munkásnők letartóztatására az első próbálkozás (november 5-én) sikertelen volt. A nyilasok december 2-án visszatértek, és ekkor Gitta arra utasította a nőket, hogy meneküljenek a kerten át.

Hanna és Lili nem menekült el. Meggyőződésük volt, hogy Gitta feladata lesz a „Dialógusok” megismertetése a világgal, és attól is tartottak, hogy Gittát megölik a nyilasok, ha kiderül, hogy mindenki elmenekült. Ezért Hanna, Lili és még néhány nő feladta magát. Másnap deportálták őket a legutolsó magyarországi csoporttal Ravensbrückbe. Velük volt itt Dános Éva, az egyetlen, aki megmenekült és hazatért, valamint Klára, egy magyar nő, aki megérkezésük pillanatától pártfogásba vette őket. A túlélés érdekében szoros közösséget alkottak, ugyanazon a priccsen aludtak, és minden munkát igyekeztek közösen végezni. Hanna volt a segítő. Amikor megérkezett a táborba, nem nyírták le dús szőke haját, amit ő kedvező jelnek tekintett. Egy őr, amint meglátta kék szemét, egyenes orrát és aranyszőke hajkoronáját, meg is kérdezte, hogy nem árja-e. Hanna azt felelte, hogy ő zsidó. Ő, aki az angyalok tanításának közvetítője volt tizenhét hónapon át, nem hazudhatott. 1945 februárjában a négy barát a „kiválasztottak” közé került, akiket Burgauba küldtek egy repülőgép szerelő gyárba, ami Dachau egyik melléktábora volt, onnan 700 km-rel, délebbre. Erre a feladatra 500 nőt „választottak” ki. Mielőtt elhagyták volna a tábort, zuhany alá terelték őket, és ott korbácsütésekkel hajtották őket, hogy gyorsan mosakodjanak. Előtte a borbélyhoz kellett menniük, és Hanna haja ezúttal nem menekült meg, fejét leborotválták. Haja elvesztésével Hanna elméje elborult. Barátai ott találták a zuhany alatt fekve mozdulatlanul, kezében egy darab szappant szorongatva. Hannában ekkor tudatosult, hogy soha többé nem térhet vissza hazájába, és nem fogja viszontlátni sem férjét, sem családját. Számára ez volt a vég. Lelkileg halott. A túlérzékeny Hanna, a hírnök visszaadta lelkét, mielőtt a teste meghalt volna. Meghaladta erejét az, hogy szembesüljön a történelem brutalitásával. Lilivel, Klárával és Évával egy embertelenül túlzsúfolt marhavagonba rakták őket, ahol a nők a helyért verekedtek. Nem volt mit enni, sem inni. Az emberi ürülék egyre halmozódott, miközben egy SS nő korbáccsal ütötte a szerencsétleneket, hogy maradjanak csendben. Hanna tizenhárom napon át ebben a szennyben kuporogva egyre azt ismételgette: „Mi lesz velem? Levágták a hajamat. Sose fogok hazatérni.” 1945. március elsején éjjel halt meg valahol Németország keleti részén, egy mocskos deszkapadlón. A sors iróniája, hogy a föld éppen Bayreuthban fogadta magába, a wagneri zene központjában, amit Hitler olyan nagyra becsült… (Mozgó Börtön)

Bayreuth-i városi temető - 2014
László Erzsébet, Dallos-Kreutzer Hanna, Merkovitz Erzsébet, Balin Éva, Erdő Klára és Has Magda emlékére, akik egy Ravensbrückből rabokat szállító vagonban haltak meg, amikor az Bayreuthban, több napos menetelés után megállt.
(Photo: Stadt Bayreuth)

(1) A neológia (reformált judaizmus) a Németországban a felvilágosodás korában feltűnt progresszív judaizmusnak egyik változata. Magyarországon a neológ zsidóság képezte a legrégibb helyi zsidó közösséget. Teljesen integrálódtak a magyar társadalomba. 1867-től magyar állampolgárságot nyertek, és a hadseregben a legmagasabb rangfokozatot is elérhették.

(2) Dallos József, született 1905-ben, orvos lett 1928-ban, szemorvos 1933-ban. A korai kontakt lencsék tökéletesítésén dolgozott Budapesten, később Londonban, ahol 1937 májusában telepedett le). Közös szabadalma volt a Zeiss gyárral. (http://andrewgasson.co.uk/pioneers_dallos.htm)

(3) Kreutzer József édesanyja Dallos Sándornak, Hanna édesapjának a lánytestvére volt.

(4) Székely Péter (1923-2001) szobrász tanúságtétele, aki Harsányi Verával (későbbi feleségével) akkoriban gyakran látogatta Hanna műhelyét. Székely Péter művén érződik a hatás, amit Hanna tett rá, akit mesterének tartott: „Ami igazán fontos volt az életemben, az a Hannával való találkozás, mivel közvetlenül az érettségi letétele után a mesterem lett, a szó hagyományos értelmében, úgy ahogy a fogalmat az ázsiai országokban használják. Európában nagyon ritka az ilyen kapcsolat tanár és tanítvány között. Egyébként ő soha nem mondta, hogy a mesterünk. Barátunk volt, mi pedig az ő barátai.” Székely Péter tanúságtétele videón, az USC Shoah Alapítvány felvételén 40522 számon hozzáférhető. (USC Shoah Foundation )